Végignéztem az elmúlt év blog-aktivitását, és megállapítom, egy kicsit keretesre sikeredett 2011 ebből a szempontból! De hát annyi, annyi dolgunk volt! Megpróbálom majd szép sorjában elmesélni.
Valamikor 2010. év végén azt írtam, elindulunk, és senki nem állíthat meg. Csak szólok, így lett, és minden megy tovább. Új házunk van, nagy kerttel, benne nagy bulikkal, gyerekeknek, felnőtteknek. Külön szobája van mindenkinek, még a mosógépnek is, és az autónak is! Új munkahelyeink vannak, ahol újra fejlődhetünk, és már tervezzük a jövőt.
Túl vagyunk egy költözésen, egy Karácsonyon az új házban, van kutyánk, macskánk, egerünk, minden ami kell, mindjárt szilveszter, iskola és ovi választás, meg még sorolhatnám! Izgalmas évnek nézünk elébe, remélem sokkal aktívabbak leszünk virtuálisan, mint az elmúlt hónapokban, hogy néhányan beleláthassanak egy átlagos család nem átlagos életébe!
Volt már, hogy elárulták a meglepetéseidet? (de Te csak kedvesen mosolyogtál...)
Volt már, hogy nem volt időd megszeretni valamit, mert más hamarabb megszerette, pedig csak TE akartad szeretni?
Volt már, hogy kihasználtál egy lehetőséget, de a vége előtt rájöttél, hogy az a lehetőség nem azért van, hogy kihasználják?
Volt már, hogy felelőtlennek hittek, pedig Te izgultál a legjobban?
Volt már, hogy Életed nagy döntése előtt féltél, de tudtad, hogy jó döntés lesz?
Volt már, hogy egy pillanat válasszon el attól, hogy pozitívból negatív legyen?
Volt már, hogy sírtál, de senki nem értette mi okod rá?
Volt már, hogy tulipánt kaptál a Szerelmedtől, csak úgy?
Nekem volt!
Mindenki érzi? Itt a tavasz! Van egy kedves kis versikénk ezzel kapcsolatban, de nem írom le! Kicsit csúnya!
Bár még odakinn hideg van, a napocska gyönyörűen süt, és innen bentről elég kellemes. Meg hát, dúl a szerelem. Én nem emlékszem mikor voltam először szerelmes, de Dávid és Grétike keményen nyomják. Már ott tartunk, hogy idézem: "-Dávid azt mondta, elvesz feleségül, és gyereket is akar tőlem." Ó jaj! És mi történik? Belépek az oviba, Punku Zsófi kisbabát játszik, és kiderül, hogy Grétike az anyukája, Dávid az apukája. Mire nézzük a holnapot? Vajon ilyen korban már el kell kezdeni beszélgetni a biztonságos szexről? HÚÚÚÚ, de perverz vagyok! Fúj! De tényleg, kicsit kétségbe vagyok ám esve! Valaki segítsen! Ha már most gyereket akar tőle? ;)
Marcell még nem szerelmes. Legalábbis még nem mondta... De megyünk bölcsibeiratkozni! Marcell várja, csak még nem tud róla. :)
Mi pedig persze, hogy szerelmesek vagyunk! Egyfolytában! De Balázs nem akar tőlem gyereket. Többet nem! De azt mondtam neki: Beee! Én sem akarok tőled! Jól kitoltam vele!
Helyette házat nézünk, vállalkozásokat indítunk, munkát keresünk, helyszínelünk, éljük az álmainkat, és új célokat tűzünk ki! POMPÁSAN vagyunk!
Balázs rengeteget dolgozik, néha túl sokat, és nem akarom, hogy ez mindig így legyen. Nem embernek való az, amit csinál. Pedig rajta kívül még sokan ilyen munkát végeznek. De ezt nem lehet megfizetni. Talán feldolgozni, de nem hiszem. Mi próbálunk mindent megtenni azért, hogy neki könnyebb legyen, de itthon sincs nyugta. A fiúk másznak rá, egyszerűen imádják! Apa? Apa? Appppa!!! Kezdek féltékeny lenni! ;)
Örülök, tapasztalom, és remélem, még számtalan olyan vidám, és boldog család van, mint a mienk!
Ó! Úgy várom, hogy még jobb idő legyen! Tavaly elkezdtünk szervezni egy szuper csoportos bulit az oviban. De az eső, meg az Óvónéni látni akarása miatt nem sikerült véghezvinnünk! De majd most! Vannak új helyszínötleteim! Ó! Imádok pecázni! Hahó halak! Ébresztő! Lehet, hogy néhány anyukát ráveszek a pecázásra! Ó! Egy csajos pecázás! Milyen jó ötlet! Majd meg is hirdetem! :)
És a nyaralási terveink! Felfedezzük Magyarországot! Imádom! Magyarország POMPÁS!
De ma elhatároztam, hogy egyszer elmegyek Olaszországba, és egy álló napon át mást sem fogok csinálni, csak ülni egy kávézóban, és hallgatni, ahogy beszélnek. Fantasztikus! Be nem áll a szájuk! Eszméletlen mennyit bírnak beszélni, és milyen sebességgel!
Addig pedig várom a hőmérő higanyszálának felkúszását!
Nyugodt, időben lefekvős péntek estének indult. Minden rendben ment, mígnem legkisebb sarjunk úgy gondolta, nem fogadja meg szülői intésünk, és kipróbálja, milyen (ahogy Balázs mondta) kötél nélkül bungee jumping-olni. Milyen? Fejre érkezünk, a nyakunkon visszabillen a 12 kg-os testsúlyunk, majd kisebb dübbenéssel földet érünk. Hanyatt. Szüleink, és nagytestvérünk, akik szűk 5 cm-re helyezkednek el a becsapódás helyszínétől, eltérő érzelmi reakcióval reagálnak. Ezeket nem részletezném. DE! Úgy döntöttem, mint rendes anya, felsírás ide, vagy oda, elviszem és megmutatom egy orvosnak. Jelzem, már a lakásajtóban ugrált, de biztos, ami biztos, néha próbálok következetes lenni. Felhívtam a gyerekorvosunkat, aki megnyugtatott, jó irányba indultam, Kenézy, megröntgenezik, és szóljak, hogy mi van, de ha nem vesztette el az eszméletét, akkor minden rendben. Persze nem mentem egyedül, apa is jött, és Dávid is a kíséret része volt. Mintha minden nap a balesetire járnék, úgy tudtam, hol kell bemenni. Felvettek bennünket, majd irány a tömeg, közel 35 fok, levegő 0. Mondtam, oké, ha eddig nem, majd most beteg lesz mindenki! Rájöttünk, legjobb, ha a kijárat közelében állunk meg, így kapunk néha friss levegőt. Na, nem azért, mert olyan sűrűn mentek haza a betegek, hanem mert a fotocellás ajtó folyamatosan kinyílt, ahányszor levegőt vettünk (megmozdultunk). És most Hölgyeim és Uraim! Itt a Való Világ! Nem volt 6-os, vagy 12-es karika a bal sarokban, és nem is az Inami ment műsoron, de gyermekeim betekintést nyerhettek abba, hol, és hogyan élnek azok, akik nem a mi köreinkben forognak. Volt ott Ukrajnából érkezett súlyos balesetes, szétzúzott fejű alkoholista, összevert hajléktalan, amputált lábú, ápolatlan, büdös cukorbeteg, rendőr kollegák, rengeteg biztonsági őr (néha úgy éreztem magam, mintha a BV-ben lennénk), feszült, de végtelenül kedves orvosok, és persze kisgyerekek. Nem vártunk sokat, úgy 2 és fél óra múlva szabadultunk is. Semmi baja a gyereknek, túlesett első fej-röntgenén, amit hősiesen csinált, elsőre sikerült minden felvétel. (Az előtte lévő, "kissé" illuminált "beteg" tanulhatna tőle, neki kb, az ötödik felvétel sikerült!) Nagy kaland volt, nekem új nézeteim és ötleteim vannak az egészségügyi ellátásra vonatkozóan, amiért sokan biztosan megköveznének, de nagyon durva, ami ott megy. Min. 1 órát vártunk, mire bejutottunk, Balázs már azt megpendítette, hogy menjünk haza, hiszen látszólag semmi baja, én pedig biztos vagyok benne, hogy legközelebb, bár remélem nem lesz ilyen, sokkal súlyosabb lefolyásúnak fogom lefesteni a helyzetet a felvételi pultnál. Pl.: Igen, igen, elvesztette az eszméletét, és úgy kellett fellocsolni. Durván hangzik, de ha nem teszem, akkor több órát kell arra várnom, hogy megvizsgálják a gyerekem, mert előbb bejut a koszos, büdös, ittas.... :( Szomorú és dühös voltam, de nem az orvosokra haragudtam, Minden tiszteletem az Övék. láttam a rendszer hiányosságait, a saját bőrömön tapasztaltam, és ez nagyon elkeserít. Hétvégén dühöngtem egy kicsit. Mára lenyugodtam. Marcell jobban van, mint valaha, szívós gyerek. Ha én így estem volna, tuti tolószékben kötök ki. Szörnyű látvány volt! De jól végződött! Kedves ismerősöm megnyugtatott, egyszer minden gyerek kipróbálja, milyen a Baleseti! Sikerült, már mindkettő megvolt, a közeljövőben nem megyünk!
Egy biztos! Én meg vagyok átkozva! Elegem van! Ma odáig jutottunk a k... kulcsmizériával, hogy a lakásból sem tudtam kimenni! ÁÁÁÁÁÁÁ! Magamra szerelem, akasztom, ragasztom az összes kulcsomat!
Kezdődött úgy egy hónapja. Két gyerek felöltöztet, téli ruhába!, anya is felöltözik, lakás elhagyása, de hohó!, nincs kocsikulcs! Minden kabát átvizsgál, Apa felhív. Persze Apa eligazításon, hívom az ügyeletet, szegény csaj, szerintem azt hitte, sokkal nagyobb baj van. Nincs nagy baj, csak a kocsikulcs elutazott Hajdúszoboszlóra. A babakocsi pedig a kocsiban! Juhéé! Következett 20 perc séta az oviig, ami normál esetben nem gond, de cipelnem kellett egy pucéran 12 kg-os gyereket, overálban! Nem mondom, hogy másnap mit éreztem. Néhány hét nyugalom, majd kocsikulcs ismét kirándulni megy! Nagyszerű! Itt megelégeltem a dolgot, elővettem a pótkulcsot, egy mini-csavarhúzót, egy csomag gombelemet, és nagykabátban megszereltem! Beindította, meg voltunk mentve! Azt gondoltam, már baj nem lehet. De eljött a ma reggel! Dávidka röpke fél órát hisztizett azon, hogy ő ugyan nem tudja felvenni a zokniját! Tudom, hogy fel tudja venni, így álltam a sarat! Annak ellenére, hogy 6 után keltünk, fél nyolckor még kisgatyában, pólóban, 1 zoknival a lábán ordított. Jelzem: 8.00-kor Tornaóra! Marci már kezdett bemelegedni, rólam nem is beszélve. Szerencsére a zokni idővel felugrott a gyerek lábára, kifordult cuccok maguktól visszafordultak (mármint Dávidtól, tehát a ruháit is ki tudja fordítani). 8 óra 35 perc, sapka, sál, kabát, csizma. Lakásajtó kinyit, kulcs sehol! Megtántorodtam. Persze csak egy percre! Telefon elő: Megnéznéd, nincs-e a kabátzsebedben a lakáskulcsom? Szegény Balázs! Azonnal tudta! Ott volt! A legnagyobb nyertes pedig ki volt? Dávid! Szegény Marci! Nem értette, ha már rajtunk van az overáll, akkor miért nem megyünk, és miért vetkőzünk le egyből. Majd egyszer elmesélem neki. Így itthon töltöttük a napot. Nem is gond. Ma rettentően hideg volt. Meghát megint bebizonyosodott: Minden rosszban van valami jó! :)
A kulcsomat betettem a saját kabátzsebembe!
Új év, nagy elhatározások. Álomkönyvünk új dolgokkal bővült. Mint minden évben, így 2011. szeptemberében is megrendezik a Félmaratoni futóversenyt, melyen szeretnénk részt venni. Fizikai állapotom egy 1-10-ig terjedő skálán 0 értéket érne el, így első lépésként a rendszeres, aktív mozgás bevezetése a cél.
Néhány napja pedig megbeszéltük, ha tehetjük elmegyünk és végigjárjuk az El Camino zarándok utat. Alapos fizikai felkészülésünknek nem adtunk időbeni határt, hiszen nem csak fizikai megfelelőség kell, és nem is feltétlenül anyagi. Bár 800 km 1 hónap alatt, napi 20-35 km/ nap távval felkészülést igényel. Ígérem, ha visszajövünk leírom.
Vannak rövidebb távú célok is: Erdély, Alpok, ház. virágoskert, garázs.....
Úgy érzem 2011. nem lesz unalmas év, és tartogat számunkra némi megmérettetést. Már most tudjuk, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy felkészüljünk a következő évtizedekre. Nagyvonalúan hangzik, de egyre jobban érezzük, és tapasztaljuk, hogy generációnknak nagy szerepe van/lesz egy új gondolkodásmód kialakításában, és gyermekeink öngondoskodására nevelésében. És miért nem olyan jó ez nekünk? Mert bennünket senki nem tanított erre! Mert mi a saját életünkön, a saját bőrünkön tapasztaljuk a változás, változtatás szükségét. Persze vannak akik elfogadják, és vannak, akik csak legyintenek: "Hagyd már magad! Mit parázol? Pont Te?" Éppen ez a furcsa! Pont én, és a hozzám hasonlók! Vagy ha jobban belegondolok, ez nem is olyan furcsa? Istenem! Egyik kedves ismerősöm szavai jutnak eszembe! "Kilátszik a feneke a nadrágból, és még neki áll feljebb!" Hé ember! Gondolkodjá má!!!! :) Mi mindenesetre figyelni fogunk, és szívesen segítünk másoknak. Már csak azért is, mert csapatban jobb. Buli, kóla, fanta, pálmafák! Persze én csak vizet iszom! ;) Éljen 2011, és egy új évtized folytatása!
Bár már egy ideje 2011-et írunk, most mégis visszatérek az elmúlt év végére. Sikerült nagyobb stressz nélkül megúsznunk, úszkáltunk helyette az örömben, és a rengeteg együtt töltött időben. A fiúk nagyon élvezték a készülődést. Jézuskát megkíméltük a fenyő díszítési munkálataitól, mondván (idézem!) "ne fáradjon szegény, nekünk úgyis van egy csomó díszünk, majd mi feldíszítjük" (by Dávid). De láss csodát! Valamilyen úton-módon a fenyőt tényleg a Jézuska hozta, pedig csak 5 percre hagytuk üresen a lakást! ;) És Dávid olyan tutibiztos volt benne, hogy Mount Everest társasjátékot kap, hogy egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon tényleg meglátta-e valamikor, még Szenteste előtt. Nagy volt az öröm, a boldogság, közös fotók, vacsora, ajándékozás, némi lebukás, de kivágtuk magunkat! A közös ünneplés után jöttek a nagymamák, nagypapák, juhééé, meg sem állt az ajándéközön vagy 4 napig! Sajnos nem mindig volt teljes a létszám az ünnepi bulikon, de bármit be lehet pótolni! Azóta sakkozunk, Legózunk, sapkában járunk új táskával, rengeteget olvasunk, állványról fényképezünk, skype minden mennyiségben, és ami a legérdekesebb: akváriumot készítünk elő, halakat veszünk, temetünk, szülesztünk! Buli az élet!
Szilveszterkor gyerekzsúr, majd tűzijátékozás. Marcell úgy élvezte a tűzijátékot, mintha mindig is nagy durranások lennének körülötte. Meglepő volt, azt gondoltam, félni fog.
Egy biztos! Ha valakit egész életében igazmondásra és becsületességre neveltek, annak nagyon nehéz dolga lesz szülőként.
Biztos, hogy valamit rosszul csinálok, de hogy nekem nem lesz stresszmentes karácsonyom, az biztos! Még néhány nap, és a csapból is az folyik, hogy a jó háziasszony csillogó sminkkel, frizurázva, a legszebb ruhájában, gyönyörűen terített asztal és karácsonyfa mellett várja kis családját. Kétkisgyerekes anyukaként nem látom reális esélyét annak, hogy a nap végére elkészített finom vacsora annyira időben készüljön el, hogy csillogó sminket, friss frizurát, és legszebb ruhát öltsek magamra. Ünneprontó vagyok? Lehet! De még mindig nem hiszem, hogy ez lenne a mai magyar valóság, és csak Nigella-nők élnének kis országunkban. (Imádom Nigella-t, és szívesen élvezném az Ő életstílusát, de ma ez még nem megy. :( ) Boldogak leszünk, már most tudom, hogy isteni finomat fogunk enni, de nagy bűn, ha esetleg a nappali szőnyegén fogyasztjuk el? Miért csak most lesz fontos az, hogy együtt legyenek az emberek? Miért csak most kezdik el mondogatni a szeretet jelentőségét azok, akik esetleg anyagi helyzetük romlása miatt nem tudnják már biztosítani az eddig megszokott/megszoktatott szintet? Ugye-ugye, milyen gonosz vagyok? És persze csak magamról beszélek! ;)
Azt sem értem, miért nyomjuk egymást versenybe a drágább és drágább ajándékokért, és miért érzünk kényszert arra, hogy a gyerekeinket és unokáinkat is belehajszoljuk ebbe. Mert persze arra nem gondolunk, hogy jövőre lehet, még ennyi sem, és a drága kis kölykincéink értetlenül állnak majd előttünk: -Tavaly nagyobb csomag volt! Tudom magamról, felnőttként is hamar beleszokik az ember a jóba.
Nem akarom, elegem van, visítok!!!! És persze nemsokára el kell mennem ajándékot venni...
Fiúcskáink, legalábbis a nagyobbik már nagyon várják a Karácsonyt. Tudja, hogy lesz karácsonyfa, énekelünk, apró ajándékokat készítünk és csomagolunk, mert segíthetünk a Jézuskának. Ezzel nagy terhet vett le a vállamról, mert annál reálisabb vagyok, hogy évekig dugdossam az ajándékokat, és csak a Jézuska hozhassa be a lakásba. Karácsonyfa témában tavaly még tartható volt a dolog, egy közel 6 évesnek azonban már feltűnnek a fenyőárusok, Rólam tudja, hogy nem vagyok hülye, ezért hazudni nem tudok. Néhány napja a -miért vannak itt ezek a fenyőfák? kérdésre egyszerű választ adtam: -nem tudom, majd Apát megkérdezzük! Jaj! Ezt megúsztam! Apa! Rajtad a sor! Színt kell vallani! :)
Személyes üzenetem: legyen mindenki nyugodt, egye az isteni vacsikat, jöjjenek össze családok, barátok, és akik szeretik egymást! Beszélgessetek sokat, de csak most, mindig!
Az elmúlt heteket nagy örömmel már az új ablakok mögött töltöttük! Mit mondjak? Fantasztikus! Ráadásul olyan profi munkát végeztek a kivitelezők, hogy észre sem vesszük a falon található rés küllemének megváltozását, csak a belső hőmérséklet emelkedése kelt bennünk gyanút, hogy valami megváltozott. Ja! Igen! Új ablakaink vannak!
Sajnos nem sokáig örülhettünk, mert kisebb, majd nagyobb megbetegedések sorozata következett. Balázs indított a hiányzó mandulája lidérc-szerű fájadalmával, mely néha azóta is visszaköszön. Aztán megjelent a várva várt "mindenkiköhögazovibanmárfelsemtűnik"-szindróma, de a végső előtti csapás csak a múlt hétvégén következett be. Drága Marcink nem elég, hogy fogat növeszt, belázasodott. Ügyelet: vírusos torokgyulladás, nincs mit tenni, lázcsillapítás! De 2 napon keresztül folyamatosan? Hétfő reggel, Zsuzsa doktornéni: akkorák a mandulái, alig tud nyelni, ezen már csak az antibiotikum segít! Jaj! Bár még akkor nem tudtam, ez mit jelent! 3 napos tejdiéta (mást nem tudott lenyelni), hasmenés, minden mellékhatásával, fognövesztés (miért is állnának le a fogacskák?), majd anya is megbetegszik, és meglátásom szerint ott álltunk a kiszáradás kapujában.... Szörnyűség... Kétségbeesés... JAJ!!!
Túlvagyunk rajta! Előttünk áll egy kemény "csak anya jelenlétében tudok levegőt venni-szindróma" kigyógyítás, és minden rendben lesz. De már van 11 fog! Éljen! Ezeket már nem kell kinöveszteni! Hi-hi! Én túlvagyok egy körömwellness esten, amiről majd egy következő bejegyzésben.
A történet legnagyobb nyertese Dávid volt, 3 napig nem járt oviba, együtt lehetett velünk, cserébe lándzsás utifű szirupot kellett inni. Gyűlöli! De megitta! És szerencsére most használt! Nagy csoda!
És ESIK A HÓ!!!!!
Néhány hónapos gondolkodás, és fejtörés után elhatároztuk magunkat, hogy nyílászárót cserélünk. Nagy álmom válik valóra, végre az ablakok külső részét is lesz lehetőségem letakarítani! Juhééé! Micsoda móka lesz! Megújult helyzetből tekintünk a világra, talán így is, úgy is. Az elmúlt hetekben nagy tervek születtek, melyek megvalósításával nagy álmok válnak valóra! Elindulunk az álmainkért, és senki, mondom, SENKI NEM ÁLLÍT MEG BENNÜNKET!
Már tegnap elkezdődtek az előkészítő munkálatok, felesleges dolgok elpakolása, játékok egy részének eldobozolása. Persze ez csak módjával, mert Marcell előszeretettel inkább KI-pakolni szeret a dobozokból, mint BE. Ráadásul, szegény még nem is tudja, hogy már csak néhány napot tölthet szeretett kiságyában, mert ma megvettük az új "nagyágyat", és most már ő is nagyfiúsan fog aludni. Kíváncsi vagyok, hány éjszakai őrjárat során fogunk karambolozni a lakásban?
A kis drága éppen fognövesztési hadműveletben van, egyszerre már csak 5 fogat növeszt, ebből két felső szemfog. 1 nagy rágó (mondhatnám úgy is zápfog) már megszületett, de ez csak a kezdet. Nagyon sajnálom!
Dávid mindeközben nyomja az ovisok "megterhelt" életét. :) Rengeteg játék, majd egy kis úszás, torna, és ha mindez még nem lenne elég, ő szeretne kézműves foglalkozásra is járni. Az én fiam, aki az elmúlt 5 évében nem sokat rajzolt, ragasztott, festett, kézműveskedett! Úgy tűnik most értünk idáig! Sajnos, az ovis különfoglalkozásra már nem lehet jelentkezni, így ma reggel olyan szomorúságban és sírásban tört ki, mint egy mini-csoportos.
Délután ortopédiára mennek Apával. Régóta fájlalja a lábát, amit nem tudunk mire vélni, így egy kedves orvos ismerősünk ma talán felfedi a problémát! Majd meglátjuk!
Hogy milyen nehéz is a gyereknevelés? Dávid elkezdett hittanra járni. Most ismerkedik a világ keletkezésével, ki is az az Isten, meg különben is, hogy jön ő ide? A minap is rákérdezett néhány dologra, mire megbeszéltük, este megnézzük a képes Bibliában, hogy is vannak ezek a dolgok. Már pizsamában volt, közeledett a lefekvés, amikor megszólalt: -Anya! Most beszéljük meg, Isten hogy termesztette az embert! :)
Életeink, mármint kis családunk 4 tagjának élete egyáltalán nem most kezdődik, de "internetes" életünk megszületendőben van! Személy szerint örülök, vágytam már erre. Hogy is szokták mondani? Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek! Legyen így! Hál'Istennek sok barátunk van, sajnos nem élnek a szomszédban, de szeretjük őket, remélem, néha benéznek! És persze a mi családunk nem átlagos, így mindig nyitottak vagyunk az újra. Ha pozitív vagy, és ezt fel is vállalod, várunk szeretettel!
Kezdődik a műsor! ;)
Darabunk szereplői: Judit - az emberimádó, de örök kolerika, Balázs - a tettre kész gondolkodó, Dávid - a határozott álmodozó, Marcell - az útkereső harcos.
Helyszín: Debrecen, az ország legszebb városa
Jó szórakozást!
